Évente több tízezer nő szenved el súlyos sérüléseket Magyarországon szülés során

Miért nem veszünk erről tudomást? Miért nem foglalkozunk a rehabilitációjukkal?

A szülés a természet egyik legcsodálatosabb, ugyanakkor az egyik legdurvább eseménye. A nők jelentős részét a gyermekvárás szerencsére nemcsak boldoggá teszi, hanem hatalmas erővel is tölti fel. Erre az erőre pedig nagy szüksége van minden anyának, mert ez a természetes folyamat komoly megterhelést jelent a szervezetük számára és igen gyakran jár sérülésekkel.

A szülés által a nőnek okozott megterhelést lebecsülő olyan kijelentéseket szerencsére már ritkán hallunk, mint hogy „nagyanyáink szülés után egy-két nappal munkába álltak, a mai nők meg napokig kórházban fekszenek, aztán hónapokig, évekig nem mennek dolgozni”. Kimondottan pozitív megközelítésnek tekintjük, amikor azt mondják, hogy „a terhesség és a szülés nem betegség, hanem természetes folyamat”, illetve helyeslően bólogatunk, amikor egy hölgy a „nem terhes vagyok, hanem várandós” mondattal teszi helyre az állapota felől érdeklődőt. A gyermek megszületését is inkább ünnepeljük, mint a szülést és a nőt magát. Sajnos mindezzel akaratlanul is azt üzenjük, hogy a szülésben nincsen semmi rendkívüli, az megtörténik magától, esetleg egy kis segítséggel, ha elérkezik az ideje.

Sajnálatosan egyre elterjedtebbek a populáris médiának azok a hírei, amikor egy-egy hírességről vagy celebről tudósítják, hogy már órákkal vagy legfeljebb napokkal a szülés után úgy nézett ki, mint a terhessége előtt (gondoljunk csak a Kate Middletonra, Penelope Cruzra vagy akár Horváth Évára). Azt sugallják, hogy az igazi nő számára a terhesség és a szülés nem egy komoly kihívás, a sikeres nő pedig egy-két hét elteltével újra bombaformában van, és ott folytatja az életét, különösen a társasági életét, ahol abbahagyta.

A Cosmopolitan tette meg 2016 szeptemberében azt a lépést, hogy összegyűjtötte és a nyilvánosság számára megjelenítette az elmúlt évek kutatásainak ide vonatkozó adatait. A cikket sokkoló képek kísérték, melyen anya és gyermeke egyaránt pelenkát viselnek. A cikk üzenete a valóságot tükrözte: a való életben a terhesség és a szülés a női test számára hatalmas trauma. A szülést követő új panaszok fellépése nem elsődlegesen a szülés útjától (hüvelyi vagy császár) függ, hanem sokkal inkább a szülés módjától (elhúzódó, szupergyors, vákuum, fogó) és rizikófaktoraitól (magzat mérete, anya életkora, egészségi állapota). Köztük pedig számos olyan tünet lehet, amitől az anya csak lassan, akár hónapok, évek alatt szabadul meg.

A British Journal of Obstetrics and Gynaecology 2015-ben megjelent, 1124 nőt bevonó tanulmánya résztvevőinek 24%-a másfél évvel a szülés után is alkalmanként fájdalmas közösülésről (dyspareunia) számolt be. Egy 2015-ben a J Sex Med.-ben megjelent ausztrál kutatás azt mutatta ki, hogy a szülést követő 12 hónap során a nők 64.3%-a tapasztalt valamilyen szexuális működészavart, többnyire fájdalmat a közösülés során. 2015-ben a PLoS One-ban közölt, 1574 nő bevonásával készült kutatásban a szülés utáni hónapokban a nők 60%-ánál jelentkezett enyhébb-súlyosabb akaratlan vizeletvesztés (inkontinencia), és 12 hónappal később is még 49%-uk tapasztalt ilyen tüneteket. Ugyanebben a cikkben arra mutattak rá, hogy a szülés után egy évvel az anyák 77%-ának rendszeresen fájt a háta, és ez a fájdalom olyan mértékű volt, ami a napi életükben, munkavégzésükben is korlátozta őket.

A panaszok hátterének, a lehetséges traumáknak a feltárására készült kutatások azt mutatják, hogy a sérülések komolyak és akár tartósak is lehetnek. A British Journal of Obstetrics and Gynaecology 2014-ben megjelent tanulmányában az első hüvelyi szülésükön átesők körében 21% volt a kismedencei izomlemez (levator ani) sérülést szenvedettek aránya. Egy 2015 augusztusában az American Journal of Obstetrics and Gynaecologyban közölt kutatásban a hüvelyi úton megszültek 29%-ánál volt igazolható addig fel nem ismert kismedencei csonttörés (szeméremcsont), és 41%-uknál levator ani izomsérülés. Rámutattak arra is, hogy míg a csonttörés 8 hónap alatt maradék nyom nélkül meggyógyult, addig az izomsérülés megmaradt, tartósan károsítva, meggyengítve a kismedence izomzatának és szerveinek működését.

Az anyai halálozáson kívül sajnos nincs nyilvános magyar adat a szülés során elszenvedett anyai sérülésekre vonatkozóan. Nem sikerült olyan magyar kutatást találnom, amely a terhességgel és a szüléssel összefüggő rövid vagy középtávú női betegségeket, problémákat, tüneteket vizsgálná. Az azonban nagyon valószínű, hogy a magyar nők körében legalább olyan gyakori a szülés utáni kismedencei panasz, mint Európa más országaiban.  Csak nem vizsgáljuk, nem foglalkozunk vele.

Évente Magyarországon 90-95 ezer szülés történik, és a statisztikák alapján jó eséllyel több tízezer nőt, akár 50-80%-ukat éri olyan trauma, amiből hónapokig, akár évekig tart a gyógyulás. A sérülések nyomán keletkező tüneteknek pedig szinte mindegyike az „intim” kategóriába tartozik, amiről ugye nem beszélünk.

Hogy miért is hallgat és tűr csendben ennyi nő? Itt visszaérünk az írás kezdetén elinduló gondolatokhoz, miszerint a mai társadalom elvárása szerint az igazi nő számára a szülés egy olyan esemény, aminek csak ragyogó színei vannak.

Pedig nem! Vegyük tudomásul, fogadjuk el és mondjuk ki, hogy minden nőnek tudatos, támogatott testi rehabilitációra van szüksége a szülést követően. A csendes hallgatástól nem gyógyul meg a kismedence, nem szűnik meg (vagy visszatér) az inkontinencia, nem lesz újra örömteli és egészséges a házasélet. Ezért közösen tenni, dolgozni, tornázni, gyógyulni kell.

 

Források:

  1. EA McDonald, D Gartland, R Small, SJ Brown: Dyspareunia and childbirth: a prospective cohort study. Volume 122, Issue 5 April 2015  Pages 672–679. DOI: 10.1111/1471-0528.13263
  2. Kajehi M et al. Prevalence and risk factors of postpartum sexual dysfunction in Australian women. J Sex Med. 2015 Jun;12(6):1415-26. doi: 10.1111/jsm.12901. Epub 2015 May 11.
  3. Mannion et al. The influence of back pain and urinary incontinence on daily tasks of mothers at 12 months postpartum. PLoS One 10(6):e0129615
  4. Van Delft et al. Levator ani muscle avulsion during childbirth: a risk prediction model. BJOG 2014 August; 121(9):1155-63.
  5. Miller et al. Evaluating maternal recovery from labor and delivery: bone and levator ani injuries. AJOG 2015 August; 213:188e.1-11)

dr. Pácsa Szilvia

Nőgyógyászként és biofeedback trénerként célom, hogy pácienseimet tudásommal gyógyuláshoz, és az egészséges élet megtartásához segítsem. Gyakorló orvosként folyamatosan keresem azokat a lehetőségeket, amelyek a hagyományos (gyógyszeres, műtéti) terápiás megoldásokat kiegészítve a gyógyulást gyorsabbá és hatékonyabbá képesek tenni.

Leave a comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük