Emelj okosan! 14 tipp prolapszussal élőknek

 Néha igyekezetük ellenére is olyan helyzetbe kerülnek a kismedencei süllyedéses panaszokkal élők, hogy nehezebb dolgokat kell megemelniük (pl. költözés vagy kisunokára való felügyelet során).

Azt a legtöbb nő tudja, hogy nem csak a nehéz tárgyak emelése, de egyáltalán az emelés súlyosbíthatja a megsüllyedt kismedencei szervek helyzetét és a kapcsolódó panaszokat. 

Éppen ezért fontos, hogy az elkerülhetetlen helyzetekben rendelkezésünkre álljon egy megfelelő emelési technika, és felkészülten végezzük a mozdulatokat úgy, hogy közben védjük kismedencei izmainkat és szerveinket.

 

Az alábbiakban összefoglaltam azokat a szempontokat, amelyek figyelembe vételével az emelés biztonságosabb lesz, és csökken a prolapszus súlyosbodásának vagy a műtét utáni panaszok kiújulásának veszélye.

A mozdítható tömeg

Mindig győződj meg arról, hogy az a tárgy, amit mozdítanod kell, még valóban kezelhető a számodra. Bár itt az elsődleges szempont a megmozdítandó tárgy tömege, a döntést a tömeg nagyságától függetlenül is, ismerve a saját alkatodat és képességeidet, minden egyes szituációban kell meghoznod. Fontos, hogy a mozdulat kivitelezése ne jelentsen kihívást, erőfeszítést számodra!

TIPP: A nagyobb tárgyakat próbáld meg kisebb részekre bontva elmozdítani, szállítani.

TIPP: A pakolós táskádat cseréld le kisebbre, használj gurulós bőröndöt vagy bevásárló kocsit.

TIPP: Komolyabb mozgatáshoz, cipekedéshez feltétlenül keress vagy bérelj alkalmi kisegítőt, hogy elkerüld az emeléssel járó megterheléseket.

Az emelés mélysége, magassága

A kismedence-fenék terhelése szempontjából nagyon fontos, hogy honnan hová akarsz egy súlyt felemelni. A csípőtől a váll magasságáig tartó emelés a legkevésbé megterhelő, ezért törekedj ennek betartására. Vigyázat, az álló testhelyzetből a földről való emelés erőteljesen növeli a kismedencére ható nyomást, így a már süllyedéssel rendelkezők mindenképpen kerüljék el az ilyen helyzeteket.

TIPP: A napi működés során is használj a tárgyak mozgatásához kerékkel rendelkező, gurulós segédeszközöket.

TIPP: A földön lévő tárgyakat térdelve, guggolva, esetleg a földön ülve pakold az alacsonyan lévő szintekre, polcokra. Ha magasabbra kell pakolnod, akkor folytasd a rámolást ülő, majd álló helyzetből.

TIPP: Kisgyermekre vigyázva próbáld meg elkerülni a gyermek emelgetését. Inkább ülj le hozzá a földre játszani, használj magasított babakocsit sétáltatásnál, vagy keress alkalmi segítőt, bébiszittert a megterhelő feladatok (pl. babakocsi cipelése, orvos meglátogatása stb.) ellátásához.

Biztonságos testhelyzet

Az emeléssel járó balesetveszély tovább növekszik, ha emelés közben az adott tárgyért nyújtózkodni kell, az kartávolságon kívül helyezkedik el.

TIPP: Ahol csak lehet, ott kerüld el az emelgetést.

TIPP: Az emelések ismétlődése – a köztük lévő pihenés mellett is – egyre jobban kifárasztja az izomzatodat, és egyre kevésbé tud sikeresen védekezni az emelések következtében a kismedencére ható túlnyomás ellen.

TIPP: Fordíts figyelmet a munkafolyamatok megszervezésére, változatossá és kreatívvá tételére annak érdekében, hogy elkerüld és minimalizáld a kényszerű emelgetés által a kismedencédre ható terhelést, és az általa okozott károkat.

TIPP: Emelés előtt lépj a kiszemelt tárgy közvetlen közelébe, vagy húzd azt magadhoz. Ezzel a mozdulattal nemcsak a kismedencei izmaidat, hanem a gerincedet és a válladat is jobban kíméled.

Az emelés mozdulata

Ha a földről kell valamit felemelni, és nincs hozzá segítséged, az különösen megterhelő lehet.

TIPP: Kerüld el a széles terpeszben, guggolásból való felállást.

TIPP: Sokkal kevésbé megterhelő, ha féltérdre ereszkedve fogod meg a tárgyat, és felemelkedés közben a térdeddel megtámasztod azt. Az emelés során a derekad maradjon egyenes, a lábaiddal pedig inkább a „kitörés” mozdulatsorát követed, az elől lévő láb támasztékát mindvégig kihasználva.

Az emelés sorrendje:

  1. féltérdre ereszkedsz,
  2. egészen közel húzódsz a tárgyhoz,
  3. derekad mindvégig egyenes,
  4. emelés közben a térdedhez szorítva megtámasztod a tárgyat,
  5. a felállás előre mozdulva, kitörés-szerűen történik.

A légzés fontossága

Az emelés megkezdésekor fújd ki a levegőt, hogy csökkenjen a kismedence fenékre nehezedő nyomás. Emelés közben ne tartsd bent a levegőt, mert ez is a hasűri és a kismedencei nyomás növekedését eredményezi.

TIPP: Az emelés mozdulatának befejezése után vegyél egy nagy levegőt, ügyelve a hasi légzésre és várd meg, amíg izmaid kipihenik magukat.

A kismedencei izomzat bekapcsolása

A biofeedback tréningen megtanult módon emeld meg és húzd össze a kismedence fenék izmait az emelés megkezdése előtt, és tartsd feszesen azokat az emelés során mindvégig! A kismedence fenék izmainak összehúzása segít minimalizálni a meglévő propalszusra, illetve a gyógyuló műtéti területre lefelé ható nyomást.

TIPP: Az emelés után lazítsd el és engedd kipihenni a kismedencei izmokat egy esetleges következő emelés előtt.

dr. Pácsa Szilvia

Nőgyógyászként és biofeedback trénerként célom, hogy pácienseimet tudásommal gyógyuláshoz, és az egészséges élet megtartásához segítsem. Gyakorló orvosként folyamatosan keresem azokat a lehetőségeket, amelyek a hagyományos (gyógyszeres, műtéti) terápiás megoldásokat kiegészítve a gyógyulást gyorsabbá és hatékonyabbá képesek tenni.

Leave a comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 × öt =